Vízitúra 2007 - Gyakran ismételt kérdések (GyIK - FAQ)
Mint minden évben, a mostani WV-ízitúrával kapcsolatban is számtalan hülyébbnél hülyébb kérdés érkezik be a túrát szervezők leveles ládikájába egy-két, a túra iránt nem komolyan érdeklődő egyéntől (Nedvesek a folyók?
; Evezhetek szandálban?
; Nem akartok venni egy fél ökröt?
) – de persze előfordulnak közérdekű kérdések is, melyek a vízitúrára jelentkezettek, vagy a túrán való részvételt még csak tervezgetők számára hasznosak lehetnek...
Mármint ha megválaszoljuk őket.
Nos, most az ilyen hasznos kérdésekre adunk nyílt feleleteket nektek.
Legfontosabb tudnivalók
- A találkozó 2007. július 28-án (szombaton) 07 órakor lesz Budapesten, a Földalatti Mexikói úti végállomásánál, a parkolóban. Innen 07:30-kor indulunk majd Tivadarba.
- Maga a leutazás körülbelül 4 órát vesz majd igénybe a megállások nélkül, és háromszor fogunk megállni: 2 x 10 percre és 1 x 11 percre. Ezt kérjük, vedd figyelembe, és a buszon majd ennek megfelelően próbáld meg szabályozni a folyadék- és tápanyagbeviteledet.
- A rövid, benzinkút melletti pihenőket nem tudjuk megnyújtani, ezért tanácsos úgy összepakolnod, hogy könnyen magadhoz tudd venni azokat a dolgokat, amikre a buszon, utazás közben vagy a pihenők alatt szükséged lehet: pl. szendvics, itóka, zsebpénz, cigaretta, papírzsebkendő, intim betét stb.
- A busszal Tivadarig, a Diós Kemping (Camping) küszöbéig utazunk.
- Tivadar egy férfi név, ezért szombaton és vasárnap – a hétvége miatt – ezen a viszonylag kis településen nyitott abc-re, közértre, Tescora ne számíts.
- Vasárnap reggel, vízre szállás előtt rövid evezési és vizenjárási ismeretekkel látunk el minden kezdőt és érdeklődőt. Az előadó szívesen válaszol majd minden lapátolással kapcsolatos kérdésre.
- A túrakenuk 4-személyesek, de minden kenuban csak hárman utaznak majd, hogy bőven maradjon hely a csomagoknak. A legpraktikusabb, ha az első, a második és a negyedik ülésen ülnek a vízitúrázók, illetve a második és a negyedik ülés közötti részre vannak bepakolva a csomagok.
- A vízitúra végállomása Tokaj. A hazautazásáról innen mindenki maga gondoskodik. Valószínűleg a legtöbben Budapestre, vonattal fogják a hazautazást elkövetni – ennek árát célszerű előre félretenni.
A 2. osztályú InterCity teljesárú menetdíj:
- Tokaj – Budapest-Keleti pu. útvonalra 3.750,- Ft;
- Tokaj – Budapest-Nyugati pu. útvonalra 4.800,- Ft.
A vonatozás kb. 2 és fél, illetve 3 és fél óra, így mi inkább a Keleti pu-s visszautat javasoljuk. Kinyomtatott menetrend természetesen lesz nálunk – de nem mutatjuk meg senkinek. :) - A buszon fennmaradt, még szabad ülőhelyek függvényében lehetséges számunkra a jelentkezések fogadása. Még van szabad hely.
-
A leadott jelentkezések csak a befizetéssel együtt érvényesek.
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
Hol lészen szállásunk?
- Július 28. - Tivadar
- Július 29. - Gergelyiugornya
- Július 30. - Tiszamogyorós
- Július 31. - Tuzsér
- Augusztus 01. - Dombrád
- Augusztus 02. - Ibrány
- Augusztus 03. és 04. - Tokaj
- Augusztus 05. - édes otthon
-
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
A legújabb kérdések és válaszok

- Szoktak lenni
új arcok
is a túrán? - Természetesen mindig vannak új arcok – és mindig ők vannak többségben... Sajnos, nem minden ex-túrázónk teheti meg, hogy minden évben akkor vegye ki a szabadságát, amikor ő akarja, vagy épp máshol szeretné kevéske, megmaradt szabadságát eltölteni – így nem minden évben tart velünk... Ezért mi inkább úgy fogalmaznánk, hogy mindig van több visszatérőnk is.
- Jöhetek-e egyedül?
- Simán. Csak azért, mert a barátaid nem érnek rá, nem érdemes kihagynod. Már most is jelentkeztek olyanok, akik egyedül jönnek.
- Honnan indulunk?
- A találkozó 2007. július 28-án (szombaton) 07 órakor lesz Budapesten, a Földalatti Mexikói úti végállomásánál, a parkolóban. Innen 07:30-kor indulunk majd Tivadarba.
- Hányan leszünk?
- Maximum 42-45 fő, mert ennyien férünk el a buszban.
- Jöhetnek-e olyanok, akik még nem voltak Wágner és Vatta előadáson?
- Amíg van szabad hely, persze. A túra nem szorítkozik a Wágner és Vatta Kabarészínházat személyesen ismerőkre.
- Egy barátnőm sem ér rá, ezért egyedül mennék. Szerinted, így nem lennék túl egyedül?
- Nem valószínű, hogy egyedül lennél – még senki sem érezte magát egyedül az eddigi túrákon. Hamar
összerázzuk
a bandát – szóval, ettől nem kell tartanod... Mindig jöttek lányok magukban – és idén is jelentkezett már több is... Mi, a szervezők pedig senkit nem hagyunk magára – ezt garantáljuk.
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
Egy rövid lista arról, hogy mit hozz magaddal
- jókedv;
- személyi igazolvány;
- diákigazolvány vagy egyéb kedvezményre jogosító irat / kártya, ha van ilyen (jól jöhet);
- szomszéd lány;
- sátor annyi személyre, ahányan jössz;
- többszörös hab (polifoam);
- hálózsák;
- fürdőruha (lányoknak nem kötelező);
- esőkabát;
- meleg holmi;
- törölköző;
- tisztasági, egészségügyi és óvszerek;
- papucs;
- zseblámpa;
- naptej;
- vastag, sittes-zsák, amibe a csomagjaidat csomagolod;
- költőpénz;
- írószerszám (pl. toll);
- bögre;
- mélytányér (műanyag);
- egy-egy evőeszköz;
- táp szombatra és vasárnapra.
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
Egy rövid lista arról, hogy mit ajánlott hozni
- táska v. hátizsák (lehetőleg nem csővázas);
- egy kisebb vödör, amibe az értékeidet, igazolványaidat légmentesen be tudod zárni (pl. diszperzites vagy lisztes vödör);
- két-három műanyag (pl. üdítős) palack, amiben vizet, folyadékot tudsz tartani;
- vékony, de hosszúujjú poló a túl sok nap ellen;
- sapka, vagy fejkendő a túl sok nap ellen;
- bermudanadrág, a combod napelleni védelmére;
- a lány a szomszédból;
- szúnyogriasztó;
- némi tartós ennivaló (pl. konzerv);
- napszemüveg;
- kisebb reklámszatyrok, pl. szemetesnek, büdös zokninak stb.;
- multifunkciós spárga;
- kevés szigetelőszalag;
- só, az izzadáskor elveszített pótlására;
- vitaminok, különösen C-vitamin;
- konzervnyitó;
- gyufa / öngyújtó.
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
Egy rövid lista arról, hogy mit szoktak még hozni
- labda;
- fényképezőgép;
- kalapács / szekerce sátorcölöp-veréshez;
- telefontöltő;
- párna / szivacs a kenuban a popsid alá;
- a lány szomszédja;
- felfújható gumimatrac kényelmes ágy gyanánt.
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
Egy rövid lista arról, hogy mit ne hozz
- rosszkedv;
- szőrmebunda;
- nótafa;
- gyorsan romló étel;
- kerékpár;
- versenyzongora...
Ha szeretnél velünk tartani, foglald le a helyed mielőbb!
Nos, mi nekünk most ennyi jutott eszünkbe, de gondolkodni ér: a listát bővítheted kedved, igényeid és erőnléted szerint...
Ha bármilyen további kérésed vagy kérdésed merülne fel, keress minket a wv-izitura@wagneresvatta.hu email címen vagy a +36 (30) 472 9467-es telefonszámon.
Kérdéseidre továbbra is szívesen válaszolunk!
Ha sikerült felkeltenünk érdeklődéset, és szívesen velünk tartanál, TÖLTSD KI az alábbi címen található kis jelentkezési lapot!
Jelentkezés az idei túrára
- 2069 olvasás

